A franciaországi, de baszk nyelvű Labourd tartományban 1609-ben Pierre de Rousteguy boszorkánybíró különös vallomást csikart ki egy fiatal francia lányból. A kínvallatás során a 17 esztendős Marie Dindarte beismerte, hogy szeptember 27-ének éjszakáján bekente magát valami kenőccsel, és repült a levegőben.

A középkorban sokan hittek benne, hogy bizonyos nők “éjjel a pogányok istennőjével, Dianával együtt repülnek… és neki mint úrnőjüknek engedelmeskednek”. Az egyház hamis és badar elképzelésnek tekintette az ilyenfajta hiedelmeket, és minden eszközzel igyekezett kiirtani az emberekből. Később azonban megváltoztatta ezt az álláspontját. A XIII. században IX. Gergely pápa kinyilatkoztatta, hogy az eretnekség is a boszorkányság egy fajtája. A XVI. században pedig már bárkit megégethettek, mint boszorkányt, aki nem hitt az éjszaka repülő boszorkányok létezésében!

A boszorkányok istennőjét számos néven emlegették, de a legtöbb tudós írás Dianát vagy Artemiszt – az “epheszoszi Dianát” – tekinti annak; ez utóbbi kis-ázsiai, epheszoszi temploma (a világ hét csodájának egyike) az ókor egyik vallási központja volt. Az ősi itáliai hagyománynak megfelelően a szicíliaiak például hittek abban, hogy Diana hívei csütörtök éjszakánként testüket a férjük mellett hagyva elrepülnek a sötétségben, hogy a holtak szellemeivel (Lemuresz) táncoljanak és dorbézoljanak. Ezeknek az ártó szellemeknek azért kellett áldozatot bemutatni, hogy ne rontsák meg a termést vagy az állatállományt.

Ezek az álombeli utazások az egyház szemében démoni kicsapongást jelentettek. A XVI. és XVII. században sok nő vallotta azt, hogy az ördöggel repült a szombat éjszakai orgiákra. Előfordult, hogy repültek férfiak is. Svájcban a boszorkányok gyakran lovagoltak farkasokon, de a nagy fekete kandúr és a bakkecske is gyakori szállítóeszköz volt. A “járművek” köre aztán fokról fokra kibővült: Ilyenek lettek a székek, lapátok, botok és különösen a seprűk. ezeket varázskenőccsel kellett bekenni, amelyet nadragulyából, sisakvirágból, bürökből és egyéb mérgező növényekből kevertek ki. A kenőcsökhöz használt olajról azt állították, hogy meg nem keresztelt, elrabolt vagy sírjukból kihantolt csecsemők véréből készült. A mai kutatók ezeket a fantáziabeli utazásokat drogos hallucinációknak vagy kórosan élénk képzeletnek tulajdonítják.

A XVI. században élt tudós, Giambattista della Porta 1558-ban megfigyelt egy boszorkányt, aki bekente magát, majd transzba esett. Magához térve révületéből, azt állította, hogy repült, holott Porta mozdulni sem látta a testét. Mások “szerencsésebbek” voltak. 1527-ben egy Avellaneda nevű, ugyancsak baszk területen működő inkvizítor a boszorkányok óráján – egy pénteki napon, pontban éjfél előtt – fegyveresekkel tört be egy kocsmába, ahol állítólag boszorkány tartózkodott. A nőt “egy belső szobába vitték, ahol a szokásos módon bekente magát egy mérgező kenőccsel, melyet emberek megölésére is használnak, azután egy magasan fekvő ablakhoz lépett… Majd az ördöghöz fordult segítségért, aki hívására meg is jelent, megragadta őt, és a földhöz közel magával repítette”. Mikor az egyik rémült katona kiejtette Krisztus nevét, eltűnt a boszorkány is, az ördög is. Az asszonyt pár napra rá egy másik városban fogták el. Az ördög minden bizonnyal szabadlábon maradt.

(Misztikus történetek gyűjteménye)